A  c i k k  l é n y e g e

Amatőr barlangászcsoport fedezett fel olyan barlangokat Ausztráliában, amelyekben állatok ősmaradványokra leltek. A tudósok megállapították, hogy pleisztocében éltek (a föld egyik kora 1,75millió évtől 10 000 évvel ezelőttig).
Az állatok kb. két méter hosszúra nőttek meg, viszont több közük volt a koalákhoz és a kengurukhoz, mint az oroszlánokhoz.
Ez lehetett Ausztrália legnagyobb ragadozója és a legnagyobb erszényes ragadozó az egész Földön.

A  t e l j e s  c i k k

Egy amatőr barlangász csoport felfedezett néhány barlangot a nyugat-ausztráliai Nullarbor-síkságon, amelyek tele vannak nagyon jó megtartású ősmaradványokkal: többek között óriási lapos arcú kenguruk, erszényes oroszlánok, erszényes medvék és tasmán tigrisek kerültek elő. 

Az állatok a pleisztocénben éltek, ami 1,75 millió évvel ezelőtt kezdődött, és mintegy 10 000 évvel ezelőtt ért véget. Az ősmaradványok olyan jó állapotban vannak, hogy az elfogult kutatók máris az évszázad leletéről beszélnek, és egyetértenek abban, hogy egy paleontológus életében szerencsés esetben is csak egyszer következhet be ilyen rendkívüli felfedezés.

Első ízben került elő a húsevő erszényes oroszlán, a Thylacoleo carnifex teljes csontváza. Ráadásul a háromhetes expedíció során egyből nyolc csontvázat találtak a távoli barlangokban.

A Thylacoleo igazából nem oroszlán volt, sokkal közelebbi rokonságban van a koalákkal és a kengurukkal. Ez volt a valaha Ausztráliában élt legnagyobb ragadozó emlős, sőt ez a legnagyobb ismert erszényes ragadozó az egész világon.

Kétméteres hosszúságával körülbelül leopárd méretű lehetett, de óriási mancsokkal és mellső végtagokkal, valamint hatalmas behúzható karmokkal rendelkezett. A nagyméretű hüvelykujja a többivel szembeállítható volt, amit valószínűleg a fára mászás közben tudott hasznosítani.

A két megnagyobbodott szemfoggal rendelkező nagymacskákkal szemben az erszényes oroszlánnak a metszőfogai nőttek nagyobbra, amelyekkel az áldozatait döfte keresztül. A gazdag csontanyagban 10 különböző kihalt kengurufajra bukkantak, melyeknek a 75%-a teljes csontváz.

Három óriás kenguru maradvány alapján ezek akár 3 méter magasak is lehettek. Szintén előkerültek az eddig ismert legnagyobb kenguru faj, a lapos-arcú óriási kenguru (Procoptodon goliah) maradványai. Egy másik érdekes lelet a kisebb autó méretével vetekedő óriás erszényes medve.

A pleisztocénben sok olyan állat és növényfaj is élt, melyeknek modern leszármazottait ismerjük, az időszak egyik jellemzője mégis a hatalmas élőlények bőséges jelenléte volt: ilyenek például a gyapjas mamutok, a masztodonok, a kardfogú macskák, a hosszú szarvú bölények, a gyapjas orrszarvúk és az óriás lajhárok.

Az ausztrál barlang szerkezete arra utal, hogy ez egy kútszerű csapdaként működött a pleisztocénben. A feltételezések szerint a barlangba vezető lyukat növényzet borította, emiatt az állatok könnyen beestek az üregbe, és aztán ott csapdába kerültek. A barlangba való bejutás ma is egy 10 méter hosszú folyosó átkúszásával kezdődik, ez a csatorna a barlang tetejéhez érkezik, ahonnan még 15 métert kell leereszkedni a barlang aljáig.

A nagy esés ellenére a kutatók úgy gondolják, hogy a barlangba pottyanó nagyemlősök nem pusztultak el egyből a zuhanás következtében. Úgy tűnik, hogy pár napig még életben maradtak, mert a teljes példányokat összekuporodva találták meg a barlang különböző védett zugaiban.

Az állatok valószínűleg napokig bolyongtak a barlangban, és aztán az éhség és a kiszáradás végzett velük. Ha ugyanis a zuhanás következtében pusztultak volna el, akkor az összes állat csontját egyetlen kupacban találták volna meg, közvetlenül a barlang mennyezetén tátongó lyuk alatt. Ez lehet a magyarázata a páratlan leletegyüttesnek.

Normál esetben ugyanis a pleisztocén üledékek csak elszórva tartalmaznak különböző példányoktól származó elszórt csontokat. Ha például az eső, vagy egy patak áradása besodorta az állatokat a barlangba, azoknak a szétesett vázrészei egy-egy sarokban felhalmozódtak a törmelékes üledék között. Az elkülönült csontokat, amelyek néha mára már kihalt állathoz tartoznak, sokszor igen bonyolult meghatározni.

Itt viszont a csontvázak szinte teljesen zavartalan helyzetben voltak: az állatok valószínűleg lefeküdtek a barlang egyik pontján, aztán soha többet nem ébredtek fel. Később a barlangokat valószínűleg teljesen elzárta az üledék, mert emberi maradványok vagy modern állati csontok egyáltalán nincsenek bennük.

A csontok olyan jó állapotban vannak, hogy számos példánytól DNS-mintákat is sikerült venni, amelyek felhasználhatók a pontos kor megállapításához, valamint az Ausztráliában ma élő erszényesekkel való kapcsolatok pontosabb megismeréséhez.

A Nullarbor-síkság óriási (Texasnál nagyobb), száraz területe több ezer barlangot rejt magába, de ezek közül nagyon kevés tartalmaz ősmaradványokat. Emiatt eddig viszonylag kevés információval rendelkeztünk ennek az időszaknak a flórájáról és faunájáról. Ez a barlang egész Ausztrália egyik legfontosabb lelőhelyévé lépett elő, és nagyon részletes pillanatfelvételt biztosít a pleisztocén változatos állatvilágáról.

A kutatócsoport egyelőre csak a kezdeti vizsgálatokat végezte el, még a maradványokat sem mozdították el az eredeti helyzetükből. A barlang pontos helyét persze szigorú titokban tartják, annak érdekében, hogy ezt a kivételes lelőhelyet megóvják a gátlástalan fosszíliavadászok fosztogatásától.

Forrás ORIGO